Paksi Képtár

A jelentős kortárs képzőművészeti gyűjteménnyel rendelkező, európai színvonalú, országosan is elismert Paksi Képtár a város büszkesége.

Paksi Képtár

A jelentős kortárs képzőművészeti gyűjteménnyel rendelkező, európai színvonalú, országosan is elismert Paksi Képtár a város büszkesége. Az 1991-ben létrejött Paksi Képtár 2007-ben a város helytörténeti szempontjából is jelentős helyre költözött, amikor Paks Város Önkormányzata a valamikori Paksi Konzervgyár épületegyüttesének üzemcsarnokát megvásárolta, és az ipari létesítményből kulturális funkciót ellátó karakteres épület lett. Így az 1980-tól folyamatosan gyarapodó gyűjtemény bemutatása mellett nagy volumenű, jelentős érdeklődésre számot tartó időszaki és vándorkiállításokra is lehetőség nyílt. A Paksi Képtár alapítója a Munkácsy-díjjal kitüntetett Halász Károly képzőművész.

A Paksi Képtár 1991-es létrehozásától napjainkig ideiglenes elhelyezéssel működött. A gyűjteménynek helyet adó, volt Erzsébet Szálló épületéből az Önkormányzat által megvásárolt és felújíttatott 1100m2 alapterületű üzemcsarnokba költözött.
Az üzemcsarnok része a valamikori Konzervgyár épületegyüttesének. Átalakításának, felújításának tervezői, Járomi Irén és Kiss Gyula Ybl-díjas építészek. Az építészek a XXI. század építészeti, technikai eredményeit alkalmazva egy újszerű térszervezéssel komplex művészeti központot hoztak létre.
A Paksi Képtár "Mies van der Rohe" díj 2009 / EU díj a kortárs építészetért" jelöltje volt.

A Paksi Képtár 2010 -óta tematikus/országos gyűjtőkörű szakmúzeum besorolású. A konkrét, minimál, koncept és a médiaművészetre fókuszál. A gondolati és technikai értelemben újító tendenciákat karolja fel, ám ezeket nem kívánja összezárni csupán önmagukkal, hanem igyekszik egy tágabb műfaji kontextusban bemutatni.
Experimentalis, kezdeményező, generátor igyekszik lenni, figyelembe véve az intézményi kereteket, mindezt egy tágabb toleránsabb művészetfogalomban. Ismeretterjesztő, vizuális nevelési, múzeumpedagógiai programjai révén országos szakmódszertani bázissá vált. Az intézmény fontosnak tartja, hogy a vizuális kultúra ágait, a műfaj sajátosságait, a művészi kommunikáció megjelenítési módjait megismertetése a gyerekekkel is, miközben feladatának tekinti azt is, hogy a múlt értékeit megszerettesse, segítse a hagyománytisztelet megteremtését és a tanulók életkorának megfelelő vizuális műveltség kialakítását.

A későbbiekben kutató-és alkotóközpontként is kíván működni, projektjei révén nemcsak az utólagos szűrés kényelmével, hanem kezdeményező „társként" szeretne viszonyulni a művészethez.
Projektjei archiválása, a létrejött alkotások és azok dokumentációjának gyűjtése, feldolgozása alapprogramjának része. Gyűjteménye 1500 darabból áll, amelyből évente rendez tematikus kiállítást.

Kapcsolat, elérhetőség:

Cím: 7030 Paks, Tolnai út 2.
Telefon: 75/830-282 vagy a 06/20-8830-282
E-mail: info@paksikeptar.hu
Web oldal: www.paksikeptar.hu

Nyitva tartás:

Hétfő: zárva
Kedd-péntek: 10.00-18.00
Szombat-vasárnap: 12.00-18.00